Nyitókép: Getty Images/Boy_Anupong

Dermesztő: a kertből akarták elrabolni a kislányt, de akkor jött a testvére

Infostart
2023. május 22. 14:39
Michiganben egy fiatal, mindössze 8 éves lányt próbáltak elvinni egy családi ház kertjéből.

A kislány a házuk hátsó kertjében gombát szedett, amikor egy közeli, erdős területről egy idegen próbálta a száját befogva bevonszolni a fák közé. A lány 13 éves bátyja épp a szobájában volt, amikor sikoltásra lett figyelmes. Gyorsan csúzlit ragadott és kövekkel a támadó felé lőtt - derült ki John Grimshaw hadnagy, michigani rendőr beszámolójából.

Kétszer el is találta (a fején és a mellkasán), amitől a támadó megriadt, elengedte a kislányt és visszamenekült az erdőbe, a kislány meg a házba - írta az Origo a DailyStar alapján. A rendőrök szerint a tinédzser nagyon bátor volt, és ha nem zavarta volna meg a támadót, akkor az sikerrel is járhatott volna, úgyhogy egyértelműen megmentette a húgát.

Ráadásul az elkövetőt, akit kicsivel később egy áruház parkolójában fogtak el, részben a csúzlival leadott lövések okozta sérülések miatt tudták később azonosítani.

További hajmeresztő részlet, hogy a gyanúsított is mindössze 17 éves, de ellene már nagykorúként indítottak eljárást. Őrizetve vételekor állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy dühproblémákkal küzd és emiatt keresett valakit, akit bánthat, ezért szerette volna magával vinni a kislányt.

Emberrablással és gyilkossági kísérlettel vádolják, a rá kiszabott óvadék 150 000 dollár, azaz több mint 50 millió forint.