Nyitókép: Pixabay.com

Dollármilliókba kerül Pablo Escobar hobbijának következménye Kolumbiában

Infostart
2023. március 30. 18:30
70 vízilónak kell helyet találni külföldi menhelyeken.

3,5 millió dollár, azaz 1,2 milliárd forint a költsége annak, hogy külföldre küldjenek 70 vízilovat, melyek annak idején Pablo Escobar tulajdonában álló szülőktől származnak - írja a The Guardian.

A drogbáró még a nyolcvanas éve végén vitt néhány állatot Afrikából Kolumbiába, de halálát követően azokat szabadon engedték, a hatóságok pedig képtelenek voltak megakadályozni, hogy egyre ütemesebben kezdjenek el szaporodni.

A hatóságok arról döntöttek, hogy a következő hónapokban 70 állatot fognak be a vízilovak közül: 60 Mexikóba, 10 pedig Indiába kerül majd komoly költségen.

Ernesto Zazueta, a 60 állatot befogadó mexikói menhely vezetője szerint a teljes művelet 3,5 millió dollárba kerülhet majd.

Zazueta és kolumbiai kollégái csali segítségével karámokba csalják majd az állatokat, ahol befogják őket: elszállításukig itt maradnak.

Escobar halála óta nem ez az első alkalom, hogy a helyi hatóságok megpróbálják ellenőrizni az állatok számát. 2009-ben több állatot kilőttek, de ezt leállították, amikor elrettentő képek láttak napvilágot. A sterilizációs program azóta is tart, de az állatok gyorsabb ütemben szaporodnak, mint ahogy a szakemberek be tudnák fogni és terméketlenné tudják tenni őket.

Escobar birtokán eredetileg négy vízló élt,

most már 130 főt számlál a falka,

mely így a legnagyobb Afrikán kívüli vízilópopulációt jelenti. Mivel nincs természetes ellenségük Kolumbiában, ellenőrizetlenül szaporodhatnak, 2034-re akár 1400 példány is kószálhat az országban.

A Magdalena folyó mellett élő állatok károsítják a biodiverzitást: mindegyikük napi 40 kiló füvet eszik, székletükkel feltöltik a folyó medrét és halakat ölnek meg. Egyre többször támadnak emberre is, nehéz velük az együttélés. A környezetvédelmi miniszter tavaly invazív fajként nevezte meg a vízilovakat, ami lehetővé tenné kipusztításukat is, de egyelőre megpróbálják exportálni őket.