Nyitókép: Pexels.com

Emberi összeomlás élő adásban - sorjáznak az esetek mostanság

Infostart
2023. március 23. 14:28
Térben egymástól függetlenül és nagy távolságra több képernyős szereplő is egymáshoz közeli időben esett össze, az esetek furcsa időbeni egyezést mutatnak, persze aligha van közük egymáshoz.

Élő adásban leblokkolni kellemetlen érzés, a csatornának sem túl jó hírverés. Az ilyen esetek új dimenziója, amikor egy képernyőn - adott esetben élő adásban - szereplő tévés személyiség hirtelen rosszul lesz, és össze is omlik.

Az elmúlt egy-két napban térben igen elkülönülten és egymással sem összefüggően, de több "tévés összeomlás" is történt a nagyvilágban.

Nem áll tehát önállóan az InfoRádióban is korábban többször is megszólaltatott Kis-Benedek József katonai szakértő esete, aki szerda este az ATV élő adásában hirtelen lett rosszul, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 74 éves oktatója minden előzmény nélkül - amint az a műsorvezető reakciójából kiderül - padlóra is zuhant a stúdióban, miután bizonytalan mozdulattal a szájához emel egy vizes palackot és kortyol belőle. Kis-Benedek Józsefért a televízió közlése szerint azonnal mentőt hívtak, a mentőszolgálat egysége pedig szakszerűen ellátta a katonai szakértőt.

A műsor egyik szereplője késő este arról számolt be, hogy a szakértő elájult, "szerencsére nem ütötte meg magát".

A Blikk csütörtökön érte el a szakértőt, aki azt mondta, jobban van, de este óta a Honvédkórházban van, és még soha nem történt vele ilyen, "valahol el kell kezdeni".

A műsorvezető Bodacz Balázs a mentők kiérkezéséig eltelő percekről a Naphírének beszélve arról számolt be, néhány perc kellett, míg a műsor vendége magához tért, ellenőrizték az életfunkcióit, kioldották a ruháját.

Amerika, Oroszország

Néhány napja a CBS Los Angeles-i hírtelevízió stúdiójában következett volna az időjárás-jelentés a híradó végén, ám amikor Alissa Carlson Schwartzot kapcsolták, a meteorológus megszólalás helyett egyszer csak magatehetetlenül roskadt össze. A CBS LA is hasonló módon reagált, mint az ATV, elvették a képet a stúdióból és reklámszünet következett. Kisvártatva a meteorológus maga jelentette a közösségi médián keresztül, hogy jól van, de kommentárok megjegyzik, Alissa Carlson Schwartz 2014-ben már járt egyszer hasonlóan.

Az amerikai eset már milliós megtekintésnél jár, az orosz - Putyin-barát - Vlagyimir Szolovjov televíziós hírháttérműsorában rögzített képsorok még csak százezresnél, ezen a felvételen az látható, amint a műsor egyik vendége szintén egy állvány mögött állva zuhant a földre váratlanul.

A műsorvezető - az ATV jelenetéhez hasonlóan - maga ugrott oda elsőként segíteni.

Az összeesett férfit Andrej Karnyejevként, a moszkvai Higher School of Economics University Ázsiai Tanulmányok Iskolájának vezetőjeként azonosították. A Newsweek beszámolója szerint nincs komoly baja, az érintett pedig magyarázatot ígért az esetre.