Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Agyérgörccsel szállították kórházba Lang Györgyit

Infostart
2021. november 16. 08:30
Jelenleg a szubintenzív osztályon kezelik.

A Pa-dö-dő énekesnője az otthonában lett rosszul hétfő hajnalban, majd rohammentő sietett érte – értesült a Bors. A történteket a Pa-Dö-Dő együttes másik tagja, Falusi Mariann erősítette meg a lapnak.

„Éjjel kettőkor jöttem el tőle, nem tapasztaltunk semmi különöset. Tudom, hogy reggel négy-öt óra körül szokott lefeküdni. Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív. Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen” – fogalmazott Falusi Mariann.

Az énekesnő hozzátette: zenésztársa már jól érzi magát, tisztán, érthetően beszél, kezeit is jól mozgatja.