Nyitókép: nyugat.hu

Háromlábú szarvast gázoltak Vátnál

Infostart
2019. szeptember 12. 17:36
A szarvas évekkel korábban már túlélt egy gázolást, akkor az egyik lábát és az egyik agancsát veszítette el. Most nem volt esélye.

Sárvár felé tartott egy Renault személyautó szerdán késő este, amikor a 88-as főúton egy szarvas ugrott a jármű elé. A sofőr nem tudta elkerülni a vadat, az autó elgázolta a szarvast, amely azonnal kimúlt. A balesetben megrongálódott egy Seat is.

Néhány másodperccel később érkezett szemből egy Ford, a vezetője az üvegszilánkokat és a félrehúzódó autókat észlelve fékezett, de későn vette észre a sávjában fekvő vadat, így ő is ütközött vele. A balesetben személyi sérülés nem történt - írja a nyugat.hu.

A becslések szerint 220 kilós szarvas évekkel ezelőtt már túlélt egy súlyos balesetet. Akkor a bal hátsó lába leszakadt, az egyik agancsa letörött, az orra eltört, de a nagy túlélő még évekig élt így a váti erdőben. Feltehetőleg most is küzdeni indult, a helyszínelés ideje alatt ugyanis folyamatos volt a szarvasbőgés a közelben.