Holttestet ástak el az udvaron

Infostart / MTI
2019. július 25. 17:11
Elásott holttestet találtak a rendőrök július 24-én egy dávodi ház udvarán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy középkorú helyi nőt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették - írták.

A megyei hírportál közlése szerint egy 50 év körüli férfi holttestét találták meg a dávodi ház udvarán.

A környékbeliektől úgy értesültek, hogy

a férfi az élettársával albérlőként egy éve élt a házban, azonban három-négy hete eltűnt.

A nő azt állította a rokonoknak, ismerősöknek, hogy a férfi Németországba költözött.

A napszámból és közmunkából élő férfit és élettársát csendesnek ismerték meg az utcabeliek, nem tudtak arról, hogy viták, veszekedések lettek volna közöttük - írta a baon.hu.

A hírportál úgy tudja, hogy a férfi eltűnését volt felesége jelentette a rendőrségnek, akik a dávodi ház udvarán friss ásási nyomokra leltek, így találták meg a holttestet.