eur:
393.78
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Léptek a rendőrök a szökőkúti szex miatt

Megjárhatja az a pár, amely vasárnap este Győr központjában szeretkezett.

A szökőkútban szexelt egy pár Győrben, az esetet többen is videóra rögzítették.

Horváth Zsolt ügyvéd a Kisalföldnek elmondta, hogy a nyilvános helyen, a szökőkútban szexelő pár kihívóan közösségellenes magatartást valósított meg, közszeméremsértő módon. Ha tettük közben elkapja őket a rendőr, akkor vagy helyszíni bírságot ró ki rájuk, ekkor a büntetési tétel legfeljebb 100 ezer forint, vagy feljelenti őket és szabálysértési eljárás indul.

Mivel a rendőrök már az aktus után értek ki a helyszínre, utóbbi eset valósul meg – derül ki a megyei rendőrség közléséből.

„Vasárnap 2 óra körül névtelen bejelentés érkezett a rendőrségre a történtekkel kapcsolatban. A rendőrök a helyszínre érkezésüket követően a bejelentésben szereplő cselekményt nem észlelték, két felnőttet igazoltattak és figyelmeztettek amiatt, hogy a szökőkút szélén ülve, lábukat a medencében tartották. A Győri Rendőrkapitányság az interneten megjelent videó kapcsán, közerkölcs megsértése miatt szabálysértési eljárást indít.”

A Blikknek nyilatkozó jogász, Kosdi Kornél szerint megjárhatja a pár.

„Ez egyértelműen szeméremsértés, így akár két év szabadságvesztéssel is büntethető. Ez akár súlyosabb is lehet, ha kiderül, hogy esetleg 14 évnél fiatalabb gyermek látta az aktust. Ebben az esetben akár 3 év szabadságvesztés is kiszabható – mondta az ügyvéd.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×