Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyilkos kórral küzd a magyar színészlegenda

Infostart
2019. április 30. 06:36
A Katona József Színház, Ujlaki Dénes művésze két éve még tünetmentes volt, a Magyar Filmdíj hétvégi díjátadóján azonban kiderült: nem múlt el a betegség.

A színész szombat este az 5. Magyar Filmhéten megrendezett televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjon kapott elismerést az Agg színész című filmben nyújtott lehengerlő alakításáért. A művész a díj átvételekor meglepő köszönő beszédet mondott - írja a Bors.

- Formabontó leszek, és most lemegyek a színpadról, nem tu­dok állni, ugyanis évek óta egy súlyos betegséggel küzdök - mondta a közönségnek a 74 éves színművész, aki az ünnepség után a lapnak megerősítette, hogy nincs túl a veszélyen, de nem adja fel, a következő évadra is a Katona József Színházhoz szerződött, és teljes erőbedobással dolgozik, május 17-én lesz új premierje, Gothár Péter rendezésében a Szürke galamb című krimi, amire már nagyon készül.

Ujlaki Dénes elmondta, először arra gondolt, hogy horgászik még egy kicsit a Balatonon, aztán rábeszélték, hogy dolgozzon, mert lélekölő lenne otthon maradni egyedül, aktívnak kell lenni.