eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Andy Vajna, az InterCom Zrt. elnöke, a filmipar fejlesztésért felelős kormánybiztos a Pappa Pia címmel készülő zenés romantikus film forgatásán a fővárosi Gubacsi hídnál 2016. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiderült, mikor lesz Andy Vajna hollywoodi temetése

A család olyan napot választott a szertartásra, ami lehetővé teszi, hogy minél többen leróhassák kegyeletüket a legendás filmproducer előtt.

Az egykori filmügyi kormánybiztos budapesti temetése után hamvainak egy részét Los Angelesben helyezik örök nyugalomra fia, Justin és szülei mellett. Így lehetőség lesz arra, hogy Arnold Schwarzenegger után Andy Vajna hollywoodi filmes kollégái és barátai is elbúcsúzhatnak a januárban elhunyt világhírű magyar producertől - írja a Blikk.

A lap hollywoodi források alapján ír arról, hogy mivel február 24-én lesz az idei Oscar-gála, Vajnát azon a héten pár nappal előtte temetik el. A gála hetében már szállingóznak a vendégek Hollywoodba, így a temetéskor már sok színész, rendező és producer lesz a városban, akik így személyesen vehetnek végső búcsút a világhírű producertől. Vélhetően ezért dönthetett úgy a család, hogy a szertartás napja a filmes díjkiosztóhoz közeli időpontban legyen - írja a lap, amely úgy értesült, hogy Andy Vajna hamvait a héten szállítják Los Angelesbe, és az özvegy, Vajna Tímea is ott lesz.

A magyar filmest itthon, a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra, több százan búcsúztatták a nem sajtónyilvános szertartáson január utolsó napján. Akkor jó barátja, Arnold Schwarzenegger mondott beszédet, de lerótta a kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, az itthoni filmes szakma is jelen volt, és Budapestre utazott Paul Verhoeven filmrendező, illetve a magyar származású forgatókönyvíró, Joe Eszterhas is.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×