Rendőrségi vizsgálat indult a magyar színész halála miatt

Infostart
2018. szeptember 7. 12:33
Ádám Tamás, a Família Kft. című televíziós sorozat egykori főszereplője lakásában hunyt el. Lapértesülés szerint a színész halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.

A Nagy Sándor Tamás néven született színművész fővárosi otthonában halt meg: a szomszédok találtak rá, akik értesítették a mentőket.

Lakásánál órákon keresztül dolgoztak a rendőrök, a körülményeket általános közigazgatási eljárásban vizsgálják - írja a Blikk.

Csütörtök délelőtt 11 órakor érkeztek a mentők és a rendőrség, majd később a halottaskocsi is a budapesti épülethez, amelyben a színész lakott. Egészen a délutáni órákig tartott a helyszínelés, amelynek végeztével két szatyor gyógyszerrel távoztak a szakemberek - értesült a lap.

Ádám Tamás, eredeti nevén Nagy Sándor Tamás, Győrben született 1952. május 23-án. 1977-től a győri Kisfaludy, 1978-tól 1985-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1986-tól 1990-ig a Radnóti Miklós Színházban volt színész-rendező. 2013-ban a kecskeméti Katona József Színház tagja. Az 1990-es évek egyik népszerű magyar televíziós sorozatában a Família Kft.-ben Szép Károlyt, a főszereplőt alakította. A Szomszédokban Mágenheim doktor kollégáját alakította 1988 és 1989 között - írja a Wikipédia.