Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kulka János elhagyja a színpadot

Infostart
2018. május 3. 08:30
A jövőben nem szerepel színházban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Kulka János nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

Bár a 2016 áprilisában súlyos stroke-ot kapott művész mindent elkövetett annak érdekében, hogy teljesen visszanyerje be­szédkészségét és a mozgása is újra tökéletes legyen, úgy tűnik, még mindig nem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát megtanulni – írja a Bors. A la­p úgy értesült, hogy Kulka János nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

„Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is” – mondta egy művésztársa. „A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa” – tette hozzá. Szerinte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész „erős, mint egy szikla, és sosem adja fel”. Talán „akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni”.

A Bors úgy tudja, hogy a színpadon kívül lesz lehetősége Kulka Já­nosnak a szereplésre, mozifilmekben például utószinkronnal elrejthető az a beszédhiba, amely visszamaradt a stroke-ból.