Gyereket gázolt halálra a vonat

InfoRádió
2017. december 27. 08:17
Azt akarták megnézni a gyerekek, hogy mi történik a pénzérmével, ha kilapítja a vonat. A kísérletezés közben került a 12 éves fiú a szerelvény alá, a helyszínen meghalt.

Gyermeki játéknak indult, de borzasztó tragédiával végződött két általános iskolás fiatal délutánja múlt csütörtökön, Tatabányán. A hatodikosok már sötétedés után egy kitaposott ösvényen érkeztek a helyiek által kiépített vasúti átkelőhöz, ahol az egyik, 12 esztendős fiút elgázolta egy Budapest felől érkező, húsz kilométeres sebességgel közlekedő tehervonat. Mentőt hívtak hozzá, de már nem volt esélye a túlélésre – írja a Bors.

A lap információi szerint a gyerekek azt akarták megnézni, mi marad egy pénzérméből, ha átmegy rajta a vonat. A balesetet szenvedett fiú várta, hogy elhajtson az a szerelvény, ami kilapította volna az érmét, az ellenkező oldalról érkező tehervonatot viszont a másik miatt nem hallotta. A sapkája és a rollere néhány méterre repült tőle. A szerelvény alá került, így a társa szerencsére nem látta a holttestét, de így is sokkos állapotban volt utána – mondta a Borsnak egy lány, aki jól ismerte a szerencsétlenül járt kisfiút.

A tragédia helyszínén és a gyermekek tatabányai általános iskolájában is mécsesgyújtással emlékeztek a sínek között szörnyethalt kisfiúra múlt szombaton.

Fél nyolc után állt meg a vonatunk Szárligeten, ahol nagyjából egy órát várakoztunk. Amikor lassan elindultunk, a rendőrök még ott voltak a helyszínen. Az egyikük a vagon alját világította és nézelődött – mondta egy munkából hazafelé tartó asszony a Borsnak.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.