Ondódon pattogott ittasan

InfoRádió
2017. november 21. 09:59
Ittasan, más gépkocsijával közlekedett az a férfi, aki nekiment egy villanyoszlopnak, egy kerítésnek, majd tetejére borulva állt meg Ondódon.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy Debrecenben, a Poprád utca és a Torockó utca kereszteződésénél egy fekete terepjáró kidöntött egy villanyoszlopot, a vezeték a földre került és a gépkocsi tovább hajtott.

Miközben a járőrök a helyszínre érkeztek, egy újabb bejelentő hívta a rendőrséget, aki elmondta, hogy az egyik debreceni ipari parknál egy autó nekiment egy kerítésnek, majd elhajtott a helyszínről.

A rendőrök keresni kezdték a fekete terepjárót, amelyet Ondódon egy fának ütközve, tetejére borulva találtak meg. Az egyenruhások a sofőrt intézkedés alá vonták és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Mivel a férfi a balesetben megsérült, hozzá mentőket is hívtak, akik őt kórházba vitték.

A rendőrök megállapították, hogy az 50 éves férfi a munkahelyéről hozta el a gépkocsit, annak tulajdonosának engedélye nélkül.

P. Lászlóval szemben a Debreceni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást - írja a police.hu.