Fejlemények a ferencvárosi verekedésről

InfoRádió / MTI
2017. november 15. 10:14
Összesen 14 embert hallgattak ki gyanúsítottként és négyet még keres a rendőrség a Groupama Arénában történt verekedéssel összefüggésben - közölte a rendőrség a police.hu-n szerdán.

A közleményben emlékeztettek, november 4-én Budapesten, a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit rögtön a verekedés utáni napon gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett javasolták előzetes letartóztatásuk indítványozását. A rendőrök további 18 - a verekedésben részt vevő - szurkolót azonosítottak be, akik közül

14-et hallgattak ki gyanúsítottként; négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A gyanúsítottak közül a nyomozók hét embert őrizetbe vettek, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására - tették hozzá.

A rendbontás hatására az FTC szigorítást jelentett be.