Marton László távozik a Vígszínházból

InfoRádió
2017. október 27. 16:26
Megszünteti a szexuális zaklatással vádolt Marton László munkaviszonyát a Vígszínház. A rendező ellen a Színház- és Fillművészeti Egyetem rektora etikai vizsgálatot kezdeményezett.

"A mai napon kezdeményeztük Marton László munkaviszonyának megszüntetését a Vígszínházban.

A döntés nem jelent, nem jelenthet ítélkezést egy gazdag művészi életút felett. A Vígszínház szakmai tekintélyének kialakításában Marton László szerepe elvitathatatlan. A színház repertoáron lévő előadásait továbbra is műsoron tartjuk. A korábban jelzetteknek megfelelően aktívan részt veszünk a szakmai szervezetek közös munkájában, ami a hasonló helyzetek megakadályozására, korai felismerésére irányul, illetve a színházon belüli anonim bejelentő vonalat indítunk el a következő héten" - közölte a Vígszínház a honlapján.

Vizsgálatot indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Marton László ügyében. A Vígszínház korábbi igazgatója és főrendezője tanított az egyetemen, bár a botrány hatására felfüggesztette tevékenységét. M. Tóth Géza rektor kezdeményezte az etikai bizottság összehívását az ügyben, és a diákokat levélben tájékoztatták - írta az Index.

Az SZFE szabályzata szerint az etikai bizottság az általános rektorhelyettesből, az intézetek delegáltjaiból, a doktori iskola delegált tagjából, a hallgatói önkormányzat delegált tagjából és a közalkalmazotti tanács által delegált tagból áll össze. A bizottság működésének részletes szabályait a szenátus által jóváhagyott ügyrend tartalmazza, ez alapján járnak majd el.

Közben a hvg.hu arról írt, hogy felfüggeszti a Magyar Művészeti Akadémiában viselt tagságát Marton László rendező. A szervezet november 3-i ülésén tárgyalja  a kérést, amit várhatóan elfogad. Az MMA alapszabálya szerint 18 hónapra szólhat a tagság felfüggesztése.

Marton László ezt megelőzően lemondott a Vígszínházban betöltött főrendezői posztjáról. A sajtóban már tíz nő beszélt arról, hogy a rendező korábban zaklatta. Tettéért csütörtökön bocsánatot kért Marton László.