Eltűnt pár: megtalálták az idős nő holttestét is

InfoRádió
2017. október 25. 13:02
Életét vesztette az a 72 éves nő, aki férjével együtt tűnt el Salgótarján közelében vasárnap – tájékoztatta a 24.hu-t a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nágel Tamás százados a portállal azt közölte, hogy az elhunyt asszonyt néhány száz méterre találták meg attól a helytől, ahol korábban rábukkantak férje holttestére.

Az eddigi adatok szerint nem történt bűncselekmény, a halálesetek kapcsán közigazgatási eljárás folyik.

Az áldozatok vasárnap 11 óra körül indultak el salgóbányai szálláshelyükről a Medves-fennsíkra, de nem értek vissza. Keresni kezdték őket, majd a férfi holttestét kedden megtalálták egy erdős részen.