Váratlan fordulat jöhet a gödöllői tragédiában

InfoRádió
2017. október 22. 20:45
Fordulat következhet be a Turay Ida Színház munkatársának halálával végződő gödöllői tragédia ügyének tárgyalásán – írja a Bors.

A Turay Ida Színház 24 éves munkatársa, B. Zsófia tavaly jú­liusban hazaérkezett gödöllői házához, s amikor kiszállt kocsijából, hogy kinyissa a kaput, egy férfi ült az autójába, majd megpróbált elhajtani vele. A nő belekapaszkodott a kocsiba, de végül az autó az árokba borult, és maga alá temette a lányt, aki a helyszínen életét vesztette – idézte fel a lap.

A férfit, aki megpróbált elhajtani a kocsival, Sz. Lajost járókelők segítették ki a roncsból, majd elsétált a helyszínről

Sz. Lajost kezdetben nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították, ám ez a minősítés a későbbiekben halált okozó közúti veszélyeztetéssé enyhült. A férfit ezen kívül jármű önkényes elvételével és bódult állapotban vezetéssel is meggyanúsították. Ez kedvező fordulatot jelentett a számára, hiszen a nyereségvágyból elkövetett emberölésért akár életfogytiglani büntetést is kaphatott volna. Ám a férfi ügyvédje szerint az ügy további fordulatokat is tartogathat.

„Több beadványt is benyújtottam a bíróságnak, sok olyan anomália, rendellenesség van ebben a történetben, amit egyelőre nem szeretnék nevesíteni. Álláspontom szerint ennek egy viszonylag egyszerű megítélésű ügynek kellene lennie, ehhez képest a nyomozóhatóság felületes, eljárásjogilag kifogásolható munkát végzett” – mondta a lapnak az ügyvéd.

A per szerdán kezdődik a Gödöllői Járásbíróságon.