eur:
394.04
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nagyot néztek: lángoló autó kelt önálló életre Nyíregyházán az éjjel

Nagyot néztek: lángoló autó kelt önálló életre Nyíregyházán az éjjel

Két másik járművet is lángra lobbantott a furcsa balesetben. Nem ez volt az első autókigyulladás az Ungvár sétányon.

– Hajnali három óra körül riasztották a katasztrófavédelem szakembereit, hogy kigyulladt egy személygépkocsi a Jósavárosban, az Eötvös gyakorlóiskolához közel. A lángok átterjedtek a jármű mellett parkoló két kocsira is. Mivel a tulajdonosa az autót egyes fokozatban hagyta, elindult a tűz hatására, de szerencsére megakadt az útpadkában. A lángok a közelben lévő fákra is felkúsztak, emellett egy tanműhely ablakában és homlokzatában is komoly kár keletkezett, amikor a hőhatástól berepedtek az üvegek – mondta el a szon.hu portálnak Bordás Béla közlekedési és baleseti tudósító, városgondnok.

Nagyot néztek: lángoló autó kelt önálló életre Nyíregyházán az éjjel

Nagyot néztek: lángoló autó kelt önálló életre Nyíregyházán az éjjel

A középső kocsi tulajdonosa elmondta, hogy tavaly a másik oldalon, a Robinson-domb mellett parkolt, s az autója ugyanígy kigyulladt és leégett. Akkor a mellett álló E.ON-os járműben keletkezett kár.

A lángokat a nyíregyházi hivatásos tűzoltók oldották el. Személyi sérülés nem történt, szándékosság gyanúja nem merült fel a katasztrófavédelem szakemberei szerint.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×