Drámai történetet mondott el az eltört várpalotai hinta üzemeltetője

Infostart
2017. szeptember 4. 16:16
Együttműködik a hatóságokkal és a balesetben súlyosan megsérült fiú családjával is találkozott annak a cégnek a vezetője, aki a kalapácshintát üzemeltette a hétvégi várpalotai napokon. Beszélt arról is, hogy ők adták a jegyet a megsérült fiú családjának. Az orvosok még mindig küzdenek a fiatal életéért.

"Ennek a családnak - anyuka, egy kislány és egy fiú - nagyon tetszett a hinta, már négyszer ültek fel egymás után a berendezésre. Amikor az utolsó menetnél leszálltak, a kislány odament a fiamhoz, aki a berendezést kezelte, majd vitt neki kávét.

A fiam ezért cserébe három tiszteletjegyet adott a családnak"

- idézte fel a történteket Greznár Attila, az utazó vidámpark vezetője. "Azóta nincs nyugtunk, éjszaka nem tudunk aludni".

Úgy tudni, hogy a hinta felső szára eltört, és hatalmas erővel az alsó szárhoz csapódott, ahol fiú ült, a háta mögött pedig a testvére és édesanyja.

Az utazó vidámpark közleménye szerint az érintett hinta 2 éve készült, problémamentesen működött a legnagyobb fesztiválokon is , legutóbbi éves felülvizsgálata pedig júniusban történt meg.

Ezzel kapcsolatban Greznár Attila az InfoRádiónak elmondta: mindig figyeltek arra, hogy "a lehetőségek határán a lehető legbiztonságosabb berendezéseket" tudják megterveztetni és legyártatni, soha nem volt semmilyen gondjuk.

"Az én laikus meglátásom a következő: ahogy néztem a törésfelületet, rendkívül szemcsésnek láttam, ezért arra gondoltam, hogy

vagy nem megfelelő anyagot használtak, vagy az edzést nagyon rideggé tették,

nem megfelelő módon történt az anyag visszaeresztése" - mondta el benyomásait a cégvezető, hozzátéve, hogy ő nem szakember, de nagy szakmai múltja van.

A berendezést minden összeszerelés után átvizsgálják, minden üzemnap előtt ellenőrzik, erről üzemeltetési naplót vezetnek. Ezt a hatóságnak át is adták. A most 65 éves férfi egyébként ebbe a szakmába született, a szülei és a nagyszülei is a szórakoztatóiparnak ezen ágában dolgoztak - mondta az InfoRádiónak.

Az úgynevezett kalapácshintát lebontották (fotók itt), a rendőrség lefoglalta, a szerkezetét szakértők vizsgálják.

A 18 éves fiút, aki a gépezettől 10 méterre, az úttestre esett, még szombat este megoperálták. Súlyos agysérüléseket szenvedett, a koponyája is összetört, jelenleg

válságos állapotban fekszik az intenzív osztályon, mélyaltatásban tartják.

Ha sikeres lesz a kezelés és életben marad a fiú, akkor az ébresztés után derül majd ki, hogy milyen agyterületei, funkciói működnek - mondta az InfoRádiónak Tamás László, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa. Úgy tudja, hogy a fiút már a baleset helyszínén elaltatták és intubálták a mentők.

A balesetben összesen négyen sérültek meg. Egy másik 15 éves fiú súlyos térdsérüléseket szenvedett, őt Veszprémben ápolják, fel fog épülni, hamarosan elhagyhatja a kórházat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Greznár Attila: sosem volt probléma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tamás László: még küzdenek a 18 éves életveszélyesen sérült fiú túléléséért
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást