Gyerekek is sérültek az éjjeli vonatbalesetben

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 31. 06:20
Személyvonat ütközött tehervonattal Lengyelország északi részén, mintegy húsz ember megsérült, köztük gyerekek, halálos áldozat nincs - közölték a hatóságok.

Karina Stankowska, a helyi tűzoltók szóvivője elmondta, hogy a Smetowo Graniczne településen történt balesetben a személyvonat 11 kocsijából hét kisiklott.

A lengyel vasút szóvivője arról számolt be, hogy a sérültek közül egynek súlyos az állapota. A vasút ugyanakkor gondoskodott arról, hogy a többi, nem sérült utas folytathassa útját. Mintegy háromszázan voltak a vonaton, amely az észak-lengyelországi Gdyniából tartott a déli Bielsko-Bialába.

A megyei hatóságok egyik képviselője a TVN24 tévé adásában elmondta, hogy négy embert hordágyon vittek el, a tűzoltók pedig azon munkálkodtak, hogy az embereket kiszabadítsák a megrongálódott vasúti kocsikból. A vonaton több gyerek is utazott.