Felhőszakadás, jégeső után holnap már kisüthet a nap

InfoRádió
2017. augusztus 12. 18:00
Az időjárás egy nap alatt a teljes palettáját felvonultatja.

A Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, néhol előfordulhat zápor. A Dunától keletre erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Több helyen heves zivatar, felhőszakadás, jégeső is kialakulhat, reggelig helyenként jelentős mennyiségű csapadék valószínű.

Vasárnap a Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, keleten eleinte erősen felhős idő valószínű többfelé esővel, záporral, reggel néhol még zivatarral, majd délután szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen várható csapadék. Az északnyugati, északi szél erős, vasárnap helyenként viharos lesz. Zivatar környezetében is viharossá fokozódik a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 21 és 27 fok között várható, de északkeleten, keleten ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.