eur:
393.54
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Elképesztő luxusút célpontja lett Budapest

Elképesztő luxusút célpontja lett Budapest

Budapest is bekerült a Four Seasons szeptemberben induló világ körüli luxuskirándulásának célállomásai közé. A tehetős utasok a cég koromfekete Boeing 757-esével járják be a világ több látványosságát.

A Four Seasons luxusutazása szeptember 3-án indul Seattle-ből, onnan Kiotóba, majd Pekingbe repül a csodagép. Ezután a Maldív-szigetekre, majd a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkba viszik el az utasokat – írta azairportal.hu.

A fekete luxusrepülő ezt követően, szeptember 17-én érkezik meg Budapestre.

A magyar fővárosban három napot tölthetnek el az utasok, majd szeptember 20-án az oroszországi Szentpétervárra, onnan pedig a marokkói Marrákesbe repülnek. A csoport szeptember 26-án tér vissza Bostonba.

Az út persze nem olcsó: személyenként 135 ezer dollárt kell fizetni kétágyas elhelyezés esetén, de ha valaki egyedül utazik akkor ezen felül még a 12 ezer dolláros egyágyas felárat is be kell fizetnie.

Ezért számtalan program, különleges szállás és étkezés, és persze különleges repülőút jár.

Az idei körútra már elfogytak a jegyek, de a 2018-as világkörüli luxusútra még lehet jelentkezni.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×