Jön Messi nagy napja

InfoRádió
2017. június 30. 18:55
Pénteken mondja ki a boldogító igent Lionel Messi és Antonella Roccuzzo Rosarióban. Argentin lapok szerint ez lesz a világ legértékesebb esküvője, legalábbis a meghívott vendégek piaci ára alapján.

Nagyjából 25 éve ismeri jövendőbelijét, Antonellát az argentin labdarúgó, akit pénteken feleségül is vesz. A párnak már két gyermeke is van.

Az esküvőre 260 vendéget hívtak meg, köztük a teljes Barcelona-keretet, Messi korábbi játékostársai közül Xavit, Samuel Eto'ót és Cesc Fabrgast, az argentin válogatottból pedig Angel Di Mariát, Sergio Agüerót és Ezequiel Lavezzit. Az argentin Clarin számításai szerint a meghívott futballisták összértékét figyelembe véve ez minden idők legdrágább esküvője. Messi küldött meghívót a barcelonai háttérstábnak, de korábbi edzőit, Luis Enriquét és Pep Guardiolát már nem hívta meg, és az argentin szövetség elöljárói sem kerültek fel a vendéglistára.

A vendégektől nem ajándékot kért az ifjú pár, hanem azt, hogy az arra szánt pénzt jótékony célra fordítsák, és ajánlják fel Messi alapítványának, amely gyerekeket támogat.

A menü változatosnak ígérkezik, a klasszikus argentin ételek mellett sushit is ehetnek a meghívottak.

Az esküvőt egy szállodában tartják, amelyet megerősített biztonsági szolgálattal védenek majd, különösen amiatt, hogy a hotelhez tartozó kaszinó normál menetrend szerint tart nyitva.