eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Cserhalmi György drámai vallomása: "ez az életem legkeservesebb időszaka"

Várhatóan egy-két hét múlva engedik ki a kórházból Cserhalmi Györgyöt

Hosszú interjút adott az Origónak Cserhalmi György, legújabb filmje, a Jupiter holdja kapcsán. A forgatásról azt mondta, hogy heroikus volt.

„Kemény volt, de volt egy jó példa előttünk, illetve én már ennél keményebb forgatásban is részt vettem” – fejtette ki.

A Nemzet színésze arról is beszélt, hogy neki mostanában sok minden kimaradt.

„Sajnos olyan családi események zajlottak az elmúlt két évben, amelyek egyszerűen kizárták, hogy eljárjak hazulról. Erről nem szeretnék többet mondani, mert nem lett jó vége a dolognak. Ez az életem legkeservesebb időszaka” – mondta.

Áprilisban került kórházba, ahol térdét és gerincét is megműtötték. Várhatóan egy-két hét múlva engedik haza.

„Fél hatkor felkelek, lezuhanyzom, iszom egy kávét, hogy helyére kerüljön a vérnyomásom, aztán egy közeli kisboltba elmegyek venni ezt-azt. Jön a vizit, kilenckor elvisznek tornázni, dél körül visszajövök, eszem valamit, kicsit sétálok az udvaron, aztán megint tornázom. Bringáztam is ma. Szóval eltelnek itt a napok, rokonok meg ismerősök is mindig jönnek” – tette hozzá a színész.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×