Újabb részletek a siklóernyősök tragédiájáról

InfoRádió
2017. június 20. 09:29
Egy fához kötötték ki magukat azokat az amatőr siklóernyősök, akik a hétvégén szenvedtek halálos balesetet Szentesen.

A két ismerős hobbiernyős a Szenteshez közeli mező mellett gyakorolta az ernyőzést. Furcsa és hozzáértők szerint érthetetlen módon

a két férfi egy fához kötözte magát, úgy igyekeztek a levegőbe lendülni, de vélhetően ez okozhatta a vesztüket.

Erős szél fújt, arra pedig különösen nagy széllökések voltak.

A Blikk informátorai szerint a két férfi amatőr sportoló volt, nem voltak még képzettek a repüléshez. Egy szakember azt mondta, hogy ekkora szélben nem szabadott volna gyakorolnia a férfiaknak, és azt sem értik, miért kötötték ki magukat egy fához. Ezekből a jelekből arra lehet következtetnek, hogy két kezdőről van szó.

A Bors információi szerint csak néhány hete kaptak kedvet komolyan a sport kitanulásához. Együtt iratkoztak be egy siklóernyős tanfolyamra. A szörnyű balesetet ráadásul egyikük családja végig is nézte, ugyanis az ő házuk melletti mezőn gyakoroltak.

A két férfi vélhetően egy hevederrel rögzítte magát a fához, valószínűleg széllel szemben próbáltak felemelkedni, de egy oldalirányú, nagyobb lökés kibillenthette őket, és így csapódtak a földbe. 

Egy másik szakértő szerint gyaníthatóan egy szimpla csomóval kötötték ki magukat egy fához, ez teljességgel szabálytalan, ugyanis profi csörlőszerkezetet kell alkalmazni, amelyet külön embernek kell kezelnie.

A siklóernyő használatát szigorú szabályokhoz kötik, elméleti és gyakorlati felkészítés, valamint orvosi vizsga is szükséges. A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt nyomoz az ügyben.