Tinédzserek verték össze brahiból a hajléktalanokat

InfoRádió
2017. június 20. 09:45
A Fővárosi Főügyészség két, egymáshoz hasonló - fedél nélküli emberek sérelmére, fiatalkorúak által elkövetett - bűnügyben nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az elkövetők közülük a legidősebb is csak 18 éves volt a bűncselekmény idején - számolt be a Fővárosi Főügyészség.

A korábbi ügyben benyújtott vádirat szerint az elkövetéskor 14, 15 és 18 éves vádlottak 2016. június 24-én a hajnali órákban egy XVIII. kerületi társasház előtt, a padokon alvó két, hajléktalan férfit támadtak meg, a vád szerint

pusztán azért, mert verekedni akartak.

A három elkövető a két sértettet felváltva ütötte és rúgta testszerte, akkor is, amikor a sértettek a bántalmazástól már a földre kerültek. Egyikük

a bántalmazás során egy fahusángot is használt,

illetve az egyik földön fekvő sértettet meg is taposta.

A bántalmazás következtében az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedet, és a súlyos sérülések veszélye a másik sértett esetében is reális volt.

A másik ügyben benyújtott vádirat szerint, 2016. szeptember 22-én a hajnali órákban, az akkor 16, illetve 17 éves vádlottak - két ismeretlen társukkal együtt - a X. kerületi Örs vezér téri aluljáróban figyeltek fel a hajléktalan életmódot élő sértettre.

Miközben többször elhaladtak az alvó férfi mellett, megállapodtak abban, hogy bántalmazni fogják.

Az arcukat kendővel eltakarták, majd rákiabáltak az alvó sértettre, aki felébredt és felült. A 16 éves elkövető ekkor a sértettet szemből,

acélbetétes bakancsával több alkalommal arcon rúgta,

majd a bántalmazásba a vádlott társa is bekapcsolódott és az egyik ismeretlen társukkal együtt - így már hárman - egyszerre rugdosták a földön fekvő férfit, aki ennek következtében a fején számos zúzott sérülést szenvedett el.

Az ügyészség mindkét ügy vádlottjaival szemben - az életkorukra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével - letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratokban.