Elfújta a szél az ugrálóvárat, két gyerek megsérült

InfoRádió
2017. június 18. 18:36
Felkapott, majd a levegőben kétszer megforgatott egy felfújható ugrálóvárat az erős szél az olaszfalui gyermeknapon. A baleset idején két kislány tartózkodott a játékban, mindketten megsérültek - írta a veol.hu.

„A szombati gyereknapra felállította a vállalkozó az ugrálóvárakat, de délután hatalmas szél kerekedett. Két kislány tartózkodott benn, a játék kettőt pördült, ezt követően az egyik, hétéves kislány magára a felfújt várra esett vissza, a másik, nyolc év körüli kislány kiesett a fűre” – mondta el a lapnak Boriszné Hanich Edit, a Veszprém megyei település polgármester.

A gyerekeket a veszprémi kórházba szállították a mentők. A talajra zuhant kislánynak

a tüdejében víz keletkezett, fogai törtek ki, valamint a fején sérült meg.

A másik kislány könnyebben sérült, őt késő délután hazaengedték.

„Nem mérlegeltük, hogy a légvárakat fel szabad-e fújni ilyen erős szélben.

Azt gondolom, ez ilyenkor a vállalkozó felelőssége – vélekedett a polgármester, aki hozzátette azt is, hogy a baleset után szemmel látható volt, hogy az ugrálóvár egyik biztosítókötele elszakadt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Aradi Virág közölte, az esettel kapcsolatban a rendőrséghez is érkezett bejelentés. Az ügyben a Veszprémi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.