Világcégeket is átvertek Kisbandiék

InfoRádió
2017. június 1. 06:40
Az éjszakai életben csak Kisbandiként ismert Lakatos András különösen nagy értékre elkövetett csalási ügyében első fokon július 7-én hirdethet ítéletet a bíróság – tudta meg a Magyar Idők.

Kisbandi vezetésével a csoport 2011–12-ben fuvarozással foglalkozó cégeket hozott létre, ám az elvállalt munkákat alvállalkozókkal végeztették el.

Menet közben azonban új utasítást adtak a sofőröknek, így az áru a bűnszervezet depóiba került az eredeti címzett helyett.

Összesen több mint 355 millió forint kárt okoztak, amelyből mintegy 84 millió forint térült meg - számolt be a Magyar Idők.

A vádlottak magát a csalássorozatot beismerték, de vitatják, hogy azt bűnszervezetben követték volna el.

Kisbandi, majd a többi vádlott is arról beszélt, hogy egy legális üzlet során óriási tartozást halmoztak fel jugoszlávok, illetve szerbek felé, és a szállítmányok értékesítéséből törlesztettek, így a befolyt pénzből ők egyáltalán nem kaptak.

A vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagynevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édességgyártó, élelmiszeripari cég, gyógyszergyártó és tisztítószergyártó - írta a lap.

A csalássorozat után Lakatos András ismeretlen helyre távozott, így 2013 februárjában nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Debreceni Járásbíróság. Kiderült, hogy Kisbandi Varga Tibor néven Brazíliába szökött, ahol elfogták, és 2015 áprilisában kiadatási fogvatartásba került, majd tavaly szállították haza.