eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ha a hűvösvölgyi villamosokkal jár, erre nagyon figyeljen

Május 27-től várhatóan a nyár végéig változás lesz az 56-os, 56A, 59B és 61-es villamosok közlekedésében - hívta fel a figyelmet a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a Hűvösvölgyi úti villamospálya mellett húzódó Ördög-árok menti támfal állapota erősen leromlott, a már több éve húzódó átépítés halaszthatatlanná vált.

A BKV Zrt. által megrendelt kivitelezési munkák csak a villamosok közlekedésének akadályozásával végezhetők el.

A szükséges

forgalomkorlátozást a Budapesti Közlekedési Központ az iskolaszünet idejét kihasználva tervezi,

hogy az a lehető legkevésbé zavarja az utazókat, ezért 2017. május 27-től várhatóan nyár végéig változás lesz az 56-os, 56A, 59B és 61-es villamosok közlekedésében.

A vágányzár idején a villamosok a Széll Kálmán tér felől részben a Budagyöngye megállóhelyig, részben pedig a Szent János kórházig közlekednek majd.

A villamosok helyett a Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér M végállomások között 61-es jelzéssel pótlóbuszok járnak, amelyek közlekedését a Vadaskerti út és a Kelemen László utca között ideiglenes buszsáv segíti majd.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×