eur:
393.91
usd:
364.82
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Végigtrükközték az országot, milliókkal vertek át időseket - őrizetben az unokázós csalók

Az „unokázós” trükkös csalásokra specializálódott gyanúsítottak az ország különböző településein 67 esetben követettek el bűncselekményeket. A Heves megyei nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást - ismertette honlapján a rendőrség.

2016. januárban és februárban nagyobb számban jelentek meg Heves megyében az „unokázós” trükkös csalások, melyek felderítésére a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportot hozott létre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság központi szervei bűnügyi elemző-értékelő támogatásukkal segítették a nyomozók munkáját, melynek eredményeképpen azonosították a bűncselekmények elkövetőit.

A heves megyei nyomozók 2016. március 17-én házkutatásokat tartottak a 38 éves S. Sándor és társa, az 57 éves F. József gödöllői és jászfényszarui otthonában, ahol olyan tárgyakat és eszközöket - gépjármű, készpénz, telefonok, SIM kártyák, telefonkönyvek (megjelölve a felhívott sértettek számai), feljegyzések, bizonylatok, térképek - foglaltak le, amelyek kapcsolatba hozhatók a bűncselekményekkel.

A gyanú szerint

a két férfi 67 alkalommal csalt ki Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Pest, Heves, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében lakó idős személyektől több százezer forintos összegeket, összesen közel 8,5 millió forint értékben.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat és az Egri Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A nyomozóhatóság a napokban befejezte az eljárást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×