Autót akartak lopni, de tetten érték őket – képek

InfoRádió
2017. április 22. 08:45
A két férfit autófeltörés közben a zuglói rendőrök zavarták meg - számolt be a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 19 éves budapesti és egy szintén 19 éves fábiánházi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2017. április 20-án 10 óra 30 perc körül Budapest XIV. kerületében, az Egressy úton odament egy parkoló autóhoz, majd a fábiánházi lakos kinyitotta a gépjárművet és megpróbálta beindítani.

A másik férfi figyelt, miközben társa felnyitotta a motorháztetőt és megrongálta a gyújtáskapcsoló vezetékeket.

Pár perccel később az elkövetők észrevették a közelében járőröző rendőröket, ezért eldobták a náluk lévő fogót és megpróbáltak elmenekülni.

A járőrök a két férfit a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

 Gyanúsítotti kihallgatásuk során mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. A zuglói rendőrök kezdeményezik a két férfi bíróság elé állítását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!