Kényszergyógykezelést kérnek az Oktogon téri fegyveres bankrabló ügyében

InfoRádió
2017. április 19. 10:33
A kerületi ügyészség indítványozza annak a 44 éves budapesti férfinek a kényszergyógykezelését, aki egy budapesti bankfiókot rabolt ki, egy másik, solymári fiókban pedig szintén megkísérelte a rablást, továbbá a belvárosban egy gyalogost is megtámadott - tudatta a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott tavaly február 24-én a reggeli órákban bement a VI. kerületben az Oktogon téri bankfiókba, majd a pénztárost egy gázpisztollyal megfenyegette.

Pisztolyt fogott az alkalmazottra, átnyújtott neki egy műanyag táskát, és „Pakolja meg!” felszólítással a bevétel átadását követelte.

A sértett a fenyegetés hatására a kasszában lévő bankjegyek nagy részét átadta, amivel a vádlott a helyszínről elmenekült.

A cselekménnyel okozott kár több mint 2.500.000 forint, ami nem térült meg.

Ezt követően a vádlott március 22-én kora délután bement egy solymári bankfiókba, majd az ügyfélpultnál dolgozó alkalmazottat a fentiekkel azonos módon megfenyegette, és a bevétel átadását követelte tőle. Eközben azonban az ügyfélpulthoz lépett egy másik ügyfél, ezért a vádlott a fegyvert a ruházatába rejtette, majd távozott a bankfiókból.

A cselekménnyel veszélyeztetett érték - az ügyfélpultban elhelyezett készpénz összegére tekintettel - 500.000 forint volt.

A 44 férfi az első bankrablást megelőző napokban is akcióba lépett: 2016. február 18-án az esti órákban a Budapest V. kerület, Széchenyi térnél egy gyalogost is megtámadott.  

A nő hátára hátulról nagy lendülettel ráugrott, amelynek következtében mindketten a földre estek, mindeközben  megkísérelte elvenni a nő válláról a táskáját.

A nő kiabálása miatt azonban megijedt, és a helyszínről a táska elvétele nélkül elmenekült.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség

a férfit három rendbeli - két esetben fegyveresen elkövetett - rablás bűntettével, illetve annak kísérletével vádolja.

A jelenleg ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottal szemben a kerületi ügyészség kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta a vádiratban.