Különösen aljas tett: vak léggömbárust akartak kifosztani a Nyugatinál

InfoRádió
2017. március 23. 12:27
A 47 éves tettes a Nyugati pályaudvarnál akarta elvenni egy vak férfi hátizsákját. Az elkövetőt gyorsított eljárásban állították bíróság elé - tudatta a Fővárosi Főügyészség.

A vádlott március 20-án a délutáni órákban a VI. kerületben, a Nyugati pályaudvar főbejárata előtti járdán

odalépett egy ott horgászszéken ülő és léggömböt áruló vak férfihoz, majd levette a sértett szék karfájára tekert hátizsákját

- számolt be a Fővárosi Főügyészség.

A történteket egy vasútőr végig figyelemmel kísérte, és megakadályozta, hogy a vádlott a hátizsákkal elhagyja a helyszínt.

Az elkövetőt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban - az őrizetbe vétel tartama alatt, 72 órán belül - bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a büntetett előéletű vádlott bűnösségét, és ezért őt

3 év 4 hónap végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős.

A bíróság ügyészi indítványra a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - tudatta a Fővárosi Főügyészség.