870 ezer forinttal távozott a kőbányai fegyveres postarabló

InfoRádió
2017. március 17. 10:12
Egy fővárosi postahivatalt rabolt ki valódinak látszó fegyverrel több mint öt évvel ezelőtt a 36 éves budapesti férfi, aki ellen a nyomozás újraindítása után most vádat emeltek - tudatta a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2012 januárjában elhatározta, hogy bűncselekmény útján jut pénzhez.

Ennek érdekében - miként a vádirat rögzíti - beszerzett egy maroktáras, valódi fegyvernek látszó fegyver-utánzatot, és azzal 2012. január 10-én a délutáni órákban egy X. kerületi postahivatalhoz ment.

A vádlott egy kapucnis pulóvert viselt, a fejére egy sötét színű kendőt, illetve egy baseball sapkát húzott úgy, hogy azzal az arcát eltakarja.

A posta ügyfélterébe lépve odament a bejárattól távolabbi pultnál dolgozó alkalmazotthoz, majd átadta neki a nála lévő hátizsákot azzal az utasítással, hogy pakolja bele a pénzt. Mivel az alkalmazott a felszólításra nem reagált, a vádlott elővette a valódinak látszó fegyvert, azt ráfogta és megismételte az utasítást.

A támadó ezután a másik pultnál dolgozó alkalmazottat is megfenyegette a fegyverrel, miután észrevette, hogy a nő a pult alatti pánikgomb felé nyúl.

A vádlott mindeközben

egyre erőszakosabbá vált, és azzal fenyegette meg a sértetteket, hogy ha nem adják oda neki nagyobb címletekben a pénzt, akkor lövöldözni kezd. 

Az egyik dolgozó ekkor megnyomta a nagyobb címletű pénzt tartalmazó trezor nyitógombját, aminek a hangját azonban a vádlott riasztásnak vélte. Megijedt, kikapta a sértett kezéből a hátizsákot az addig belepakolt mintegy 870.000 forint készpénzzel, és azzal elmenekült a helyszínről - rögzíti a vádirat.

Az először ismeretlen elkövető ellen indított nyomozást először felfüggesztették, majd a folytatásról a rendőrség 2015 júliusában határozott, amikor az elkövető kilétére adatok kerültek elő.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfit

fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés

- tudatta a Fővárosi Főügyészség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!