Több mint diákcsíny: beleírtak a naplóba, elítélték őket

InfoRádió
2017. február 28. 23:05
Tolna megye egyik szakképző intézményében a technikusi képzésben részt vevő, nagykorú diákok belenyúltak az elektronikus naplóba, és adatokat változtattak meg benne.

Az ügyben tizenöt fiatalt vádoltak. Négy vádlott ismeretlen módon megszerezte az iskola egyik tanárának a felhasználónevét és jelszavát. Hárman több alkalommal törölték saját, és a büntetőeljárásban szintén vádlottként szereplő társaik hiányzását, vagy hiányzásait. Ezen kívül hárman érdemjegyeket is beírtak a naplóba.

A bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett információs rendszer, vagy adat megsértésének bűntettében. Akik a vádlottakat rábírták saját adataik megváltoztatására, felbujtóként bűnösek - írta a teol.hu.

A bíróság valamennyi vádlottat próbára bocsátotta, egy, kettő vagy három évre.