Egy kiló kokainnal a gyomrában érkezett Budapestre a drogfutár

InfoRádió
2017. január 18. 09:26
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a 30 éves, bissau-guineai állampolgárságú férfi ellen, aki a vád szerint egy ismerőse megbízásából, kapszulákban lenyelve több mint egy kilogramm kokaint hozott be Magyarországra.

A vádirat szerint a vádlott tavaly év elején került kapcsolatba egy Görögországban élő, egyelőre még nem azonosított személlyel, aki rávette az anyagi nehézségekkel küzdő férfit arra, hogy 5000 euróért, kapszulákban lenyelve, kokaint szállítson Dubajból Budapestre.

A vádlott társa utasításai alapján 2016 májusában repülőgéppel Dubajba utazott, ahol átvett 110 darab, összesen mintegy 1,1 kilogramm kokaint tartalmazó kapszulát. Másnap hajnalban egy dubaji szállodai szobában lenyelte a kapszulákat, majd egy a reggeli órákban induló járattal Budapestre utazott.

A futár május 9-én érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan taxival egy VIII. kerületi hotelhez ment azért, hogy ott a kapszulákat a szervezetéből kiürítse, majd azokat a megbízás szerint átadja egy harmadik személynek. Amikor a szálloda előtt kiszállt a taxiból, a nyomozók elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.