eur:
394.4
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kétmilliárdos csalás miatt nyomoz az ügyészség

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügyben eddig két cégvezetőt gyanúsítottak meg, akik ugyanazon cégcsoporthoz tartozó vállalatokat vezettek. A két üzlettárs 2009-ben megállapodott abban, hogy a cégcsoport egyik, több milliárd forintos tartozásának jelentős részét újabb hitel felhasználásával fizetik vissza.

Ennek érdekében 2010-ben forgóeszköz finanszírozására színlelt hitel-keretszerződést kötöttek a korábbi hitelt is nyújtó bankkal, amivel azonban a fentiek szerint ténylegesen egy új hitelszerződést lepleztek.

A két gyanúsított a 2,14 milliárd forint összegű hitel nyújtásához bankgarancia vállalását kérte egy másik banktól. Ehhez valótlan adatokat és hamis okiratokat, valótlan értékbecsléseket használtak fel, így megtévesztve a bankgaranciát vállaló bank döntéshozóit.

A hitelt 2010 októberében folyósították, és az összeget még aznap átutalták a korábbi hiteltartozás kiegyenlítésére.

Az ügyészség indítványozta az egyik gyanúsított előzetes letartóztatását, erről pénteken születhet döntés.

A bűncselekmény szervezettsége miatt az ügyészség vizsgálja az érintett pénzügyi intézmények több munkatársának esetleges felelősségét is.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×