Vihar: még 180 helyen dolgoznak a tűzoltók

InfoRádió / MTI
2016. július 14. 19:18
Országszerte még mintegy száznyolcvan helyszínen dolgoznak a tűzoltók a szerda este érkezett vihar okozta károk felszámolásán - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtök délután.

A csütörtök késő délutáni órákban főként Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Veszprém megyében dolgoznak a tűzoltók - olvasható a közleményben.

Közölték: a hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységeket kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vezetékekhez, megrongálódott tetőszerkezetekhez, illetve vízzel elöntött pincehelyiségekhez riasztották.

Az OKF korábbi tájékoztatása szerint a szerda késő délután kezdődött viharok miatt csütörtök reggelig több mint 400 esethez hívták a tűzoltókat.

Az EDF Démász ugyancsak csütörtök késő délutáni közleményében azt írta: Kecskeméten és környékén már majdnem minden ügyfelüknél újra működik az áramszolgáltatás, azonban Baján és térségében a többszörös hibák miatt a teljes helyreállítás még több órán át tart, munkatársaik késő este is dolgoznak.

Mint írták, a cég szolgáltatási területén csütörtökre virradóra a vihar több mint ötven, elsősorban Bács-Kiskun megyei településen okozott fennakadást a villamosenergia-ellátásban. Bács-Kiskun megyében Baja és Kecskemét térségében a hajnali óráktól sok ügyfélnél szünetelt az áramszolgáltatás.