Magasabb korlátot építenek a gorillák köré a cincinnati állatkertben

InfoRádió / MTI
2016. június 3. 15:44
Magasabb korlátot emelnek a gorillák területe köré a cincinnati állatkertben, ahol az elmúlt hétvégén azért lőttek le egy ezüsthátú gorillát, mert egy négyéves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba.

Michelle Curley, az állatkert szóvivője elmondta, hogy a külső kerítés 15 centiméterrel magasabb lesz, tetején és alján tömör fagerendákkal, felső részén kötélhálóval.

Az intézmény közlése szerint a korábbi korlát is minden alkalommal megfelelt az állatkerteket és akváriumokat ellenőrző és rangsoroló szövetség időszakos vizsgálatainak.

"Intézményünk megfelel a biztonsági követelményeknek, de annak fényében, ami történt, megváltoztattuk a külső korlátokat, hogy még jobban megnehezítsük a behatolást az állatok területére" - mondta el Thane Maynard, az állatkert igazgatója.

A Harambe nevű 17 éves, nyugati síkvidéki gorilla elpusztítása hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában. Több mint 500 ezer ember írta alá a change.org honlapon és a Facebookon közzétett tiltakozásokat, amelyek élesen bírálták a cincinnati rendőrséget és az állatkertet, amiért lelőtték a gorillát, és a szülők felelősségre vonását követelték, amiért nem vigyáztak gyermekükre.

Szemtanúk beszámolói szerint a gyermek a gorillák otthonánál hangot adott annak, hogy be akar jutni az állatokhoz, majd átmászott az egy méter magas kerítésen, áthatolt a bokrokon és beleesett a sekély vizesárokba. Az állatgondozók akkor döntöttek a gorilla lelövéséről, amikor az kivette a vizesárokból a kisfiút és néhány percig vonszolta.

Az állatkert igazgatója szerint az intézmény veszélyes állatokkal foglalkozó csoportja helyes döntést hozott a gorilla elpusztításáról. Elismerte ugyanakkor, hogy a több mint 200 kilogrammos állat nem fenyegette a gyermeket, de izgatott állapotban volt, és - mint mondta - nagyon erős állatról volt szó. A gyermek jól van.

Az állatok kizsákmányolása ellen harcoló SAEN állatvédő szervezet a héten panaszt terjesztett be a hatóságokhoz, amelyben az állatkertet gondatlansággal vádolta. Az a tény, hogy a gyermek képes volt átmászni a kerítésen, "az állatkert hanyagságára utal, amelyért meg kell büntetni az állatvédelmi törvény világos és végzetes megsértése miatt" - írták. A gyermek szüleinek felelősségét az incidens előidézésében nem vizsgálják.