eur:
394.31
usd:
369.55
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Száguldott Nevadában a Hyperloop

Jól sikerült a Hyperloop futurisztikus közlekedési rendszer első nyilvános tesztje, az elektromágnesekkel hajtott autóméretű tesztjármű több mint 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a nevadai sivatagban - közölte a fejlesztésen dolgozó Los Angeles-i cég a szerdai kísérlet után.

A Hyperloop One startupcég tesztjével Elon Musknak, a Tesla Motors és a SpaceX űripari magánvállalkozás vezetőjének futurisztikus elképzelése, a nagyvárosokat összekötő közlekedési rendszer megvalósítása "mérföldkőhöz érkezett" - fogalmazott Brogan BamBrogan, a cég társalapítója.

A nagyjából öt másodpercig tartó teszt alatt a jármű egy másodperc alatt gyorsult fel óránként 96 kilométeres sebességre - mondta Josh Giegel, a cég egyik alelnöke. 

Száguldott Nevadában a Hyperloop

A tesztjármű vasúti sínről indult, innen gyorsították fel óránként 168 kilométeres sebességre az elektromágnesek, amint a réztekercsekben bekapcsolták a villanyáramot. Rövid száguldás után homokcsapda állította meg.

Ha minden a tervek szerint halad, a járművek következő idei tesztjükön már lebegni fognak és kapszulákat is szállítanak. A nevadai sivatagban, a kísérletek Las Vegashoz közeli területén már állnak a gigászi csövek, amelyekben a kapszuláknak siklaniuk kell.

Elon Musk elképzelése szerint a közlekedési rendszer hatalmas átmérőjű csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket óránkénti 1207 kilométerrel. A lebegő mágnesvasút-technológián alapuló rendszer teljesen automata lenne és elektromos árammal működne.

Elon Musk úgy véli, ez a rendszer gyorsabb, biztonságosabb, olcsóbb és hatékonyabb közlekedési eszköz lenne, mint például a Los Angeles és San Francisco közötti, fejlesztés alatt álló nagysebességű vasútvonal.

A Hyperloop One, a közlekedési rendszer fejlesztésén dolgozó cégek egyike nyolcvanmillió dollárt kapott befektetőktől tervei megvalósítására - közölte szerdán, a tesztet megelőzően Rob Lloyd, a cég ügyvezetője.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×