Kiss László bocsánatot kért áldozatától és lemondott a díszpolgári címről

Infostart
2016. május 11. 13:40
Ma délelőtt, ügyvédek jelenlétében Kiss László felkereste egykori áldozatát, Takács Zsuzsannát, akitől bocsánatot kért, és Takátstól bocsánatot is nyert, mondta ma délután Százhalombatta polgármestere a rendkívüli képviselő-testületi ülés előtt - közölte az index.hu.

Vezér Mihály hozzátette, már ma délután leszedik Kiss László nevét a róla elnevezett sportuszoda épületéről. Az előterjesztés szerint Városi Sportuszoda lesz az új neve- írja az Index.

Biztossá vált, hogy Százhalombatta képviselő-testülete szerdán dönteni fog Kiss László díszpolgári címéről, illetve a nevét viselő sportuszoda átnevezéséről is. 

Az Index a Hvg.hu információira hivatkozva azt írja: egy 10-i keltezésű levélben még a közgyűlési határozat előtt maga Kiss mondott le a díszpolgári címéről és kérte, hogy változtassa meg a város a róla elnevezett uszoda nevét, de a közgyűlés ettől függetlenül összeült, hogy hivatalosan is döntsön mindkét kérdésben. Az előterjesztésben már szerepelt a Városi Sportuszoda elnevezés. Az ülés zárt, de a döntések után sajtótájékoztatót tart a polgármester.