eur:
394.34
usd:
370.17
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ideiglenesen módosul több villamos közlekedése

Pályafelújítás miatt hétfőtől módosul a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es jelzésű villamos közlekedése. A munkák várhatóan május második feléig tartanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint a VIII. kerületi Teleki László téren több ütemben pályafelújítást, síncserét, a peronok melletti és közötti szakaszon pedig út- és burkolatépítést végeznek vasárnap 22 órától kezdődően. Emiatt hétfőn az első járat indulásától a felújítás következő ütemváltásáig a Kis Fuvaros utca és a Dobozi utca között a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos váltakozó irányban, csak a Blaha Lujza tér irányú vágányon jár. A villamosok mindkét irányban a Blaha Lujza tér (Népszínház utca) irányú Teleki László térnél állnak meg.

Szintén hétfőtől a 62-es villamos módosított útvonalon, a Rákospalota, MÁV-telep és a Keleti pályaudvar között viszi az utasokat. A szerelvények a Keleti pályaudvar felé a Fiumei úton a Magdolna utca megállóig a menetrend szerinti, majd a Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti útvonalán, ezután a Festetics György utca-Keleti pályaudvar útvonalon halad. Rákospalota, MÁV-telep felé a Keleti pályaudvar-Festetics György utca-Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti, majd a Magdolna utcától újra a saját menetrend szerinti útvonalán halad.

A 62-es villamosok egyik irányban sem érintik a Blaha Lujza tér (Népszínház utca), a II. János Pál pápa tér és a Teleki László tér megállóhelyet, és ideiglenesen a 24-es villamos Keleti pályaudvar és Dologház utca megállójában állnak meg.

Szintén módosított útvonalon közlekedik hétfőtől a 217E autóbusz, mindkét irányban. Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér felé a Népszínház utcáig a menetrend szerinti, majd a Nagy Fuvaros utca-Mátyás tér-Szerdahelyi utca-Karácsony Sándor utca-Baross utca-Orczy tér módosított útvonalon halad. A Blaha Lujza tér (Népszínház utca) felé a Baross utcáig menetrend szerinti, majd a Lujza utca-Teleki László tér-Szerdahelyi utca-Mátyás tér-Nagy Fuvaros utca-Népszínház utca módosított útvonalon halad. Ebben az irányban a II. János Pál pápa tér megállóhely kimarad. Az autóbusz ideiglenesen a 99-es autóbusz II. János Pál pápa tér megállóhelyén áll meg a Nagy Fuvaros utcában.

Az útépítési munkák ideje alatt, hétfőtől jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a Népszínház utca Alföldi utca és Dobozi utca közötti szakaszán. Az útszakaszt a Népszínház utca közvetlen közelében, az Alföldi utca és a Nagy Fuvaros utca-Szerdahelyi utca útvonalon lehet elkerülni, de javasolt a Baross utca vagy a Fiumei út igénybevétele - közölte a BKK.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×