Lemondtak a pergamenről a brit törvényhozók

InfoRádió / MTI
2016. február 13. 07:39
Megszavazta a brit parlament felsőháza, hogy a jövőben pergamen helyett papírra vetik a brit törvényeket, a döntéssel egy több mint ötszáz éves gyakorlatot modernizálnak és jelentős mértékben csökkentik a törvénykezés költségeit.

Márciustól a borjúbőrből készült pergament sutba dobják és levéltári papírra nyomtatott formában és digitálisan teszik közzé a szigetország törvényeit. A változtatásra tavaly tett javaslatot a brit alsóház illetékes bizottsága, és a törvénykezés feljegyzéséért felelős lordok háza szerdán elfogadta a kezdeményezést.

Minden törvényt két hivatalos példányban nyomtatnak papírra, egyiket a parlamenti levéltár, a másikat a nemzeti levéltár fogja őrizni, de digitálisan is hozzáférhetővé teszik a jogalkotás eredményeit.

Parlamenti illetékesek azzal érveltek, hogy a csúcsminőségű papírok élettartama mintegy 500 év, és a döntéssel évente mintegy 80 ezer fontot (32 millió forint) megtakarítanak a költségvetésnek.

A pergamen védelmezői szerint a borjúbőr jóval tartósabb, szinte elkoptathatatlan. A parlamenti archívumban lévő legidősebb borjúbőrre írott törvény 1497-ben keletkezett, de vannak jóval régebbi dokumentumok, mint például az 1215-ös Magna Charta, amelynek fennmaradtak pergamenre írt példányai.

A brit törvényhozás már 1999-ben kezdeményezte a modernizálást, ám akkor a törvényhozók nem szavaztak a változásra. A pergamen pártfogói most újabb harcot akarnak indítani a hagyomány megőrzéséért.

Egyik szószólójuk, James Gray retrográdnak nevezte a lordok háza döntését és a pergamen visszaállítását követelte.

John Bercow alsóházi elnök közölte, hogy a döntést ellenző törvényhozók vitát kezdeményezhetnek a kérdésről az alsóházban.