eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Eddig hat gyanúsítottja van a miskolci tömegverekedésnek

Eddig hat gyanúsítottja van annak a tömegverekedésnek, amely szombaton délután történt Miskolc egyik bevásárlóközpontjában, ahol legalább húszan estek egymásnak - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szabó Csilla emlékeztetett arra, hogy a rendőrség csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a verekedés miatt.

Tájékoztatása szerint a körülmények tisztázását követően eddig hat embert gyanúsítottként, míg négyet tanúként hallgattak ki.

A BorsodOnline helyi hírportál értesülései szerint a tömegverekedés a Miskolc belvárosában lévő Szinvapark második emeletén lévő éttermek közelében történt, ahol főleg fiatalok estek egymásnak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekményben résztvevőket azonosították, elfogták, előállították.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×