eur:
395.2
usd:
371.03
bux:
65063.6
2024. április 19. péntek Emma

Perekre számít a HIV-pozitív Charlie Sheen

Polgári perek sorára számíthat a HIV-pozitív Charlie Sheen, ám a kaliforniai törvények a filmcsillagnak kedveznek, mivel a szexuális úton történő megfertőzést mint bűncselekményt nehéz bizonyítani.

Az 50 éves amerikai színész az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában azt mondta, "lehetetlen", hogy bárkit is megfertőzött a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően.

A műsor egyik házigazdájának, Matt Lauernek a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelete, "biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés".

A Los Angeles-i rendőrségnek és megyei ügyészségnek nincs tudomása olyan bűnügyről, amely a fertőzöttségének már tudatában lévő Sheen szexuális tevékenységével lenne összefüggésben.

A kaliforniai törvények értelmében ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, akkor a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése.

"Ez olyan állam, ahol meg kell próbálnod bántani valakit. Az, hogy az állapotodat eltitkolva létesítesz szexuális kapcsolatot valakivel, még nem számít bűnténynek az itteni törvények szerint" - mondta Scott Burris, a Temple Egyetem jog és közegészségügyi professzora.

"Ha olyasvalaki érintett egy ilyen ügyben, akiről köztudott, hogy gazdag szexuális életet él, akkor könnyen lehet azzal érvelni, hogy a felperes is túlságosan hanyag volt, amiért nem ragaszkodott a védekezéshez vagy valószínűleg mindketten vállalták a szexuális úton terjedő betegséggel való megfertőződés kockázatát" - magyarázta Burris.

Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásnak. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását. Egyelőre nem tudni, hogy A szakasz és a Tőzsdecápák sztárja készül-e bármilyen jogi lépést tenni korábbi zsarolói ellen. Sheen ügyvédje nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésre.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac diszfunkcionálása miatt. A túlszabályozás, az innováció háttérbe szorulása, a rossz állami és EU-s támogatási rendszerek, valamint a versenyjog bonyolultsága miatt azonnali átalakítást sürget a Jacques Delors Intézet friss előterjesztése, hogy Európa továbbra is geopolitikai tényező maradhasson.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×