Az állami és szövetségi hatóságok szerint az északi Siskiyou megye egy távol eső területén kihelyezett kamera két felnőtt és öt kölyök farkast kapott lencsevégre a hónap folyamán. A kicsik mindössze néhány hónaposak lehetnek.
A fotót, amely egy réten, magas fákkal a háttérben örökíti meg a farkascsaládot, a kaliforniai Hal- és Vadvédelmi Hivatal honlapján tették közzé. (https://cdfgnews.files.wordpress.com/2015/08/wolf-pups-jpg.jpg)
"Ez izgalmas hír Kalifornia számára" - jegyezte meg közleményében Charlton H. Bonham, a hivatal vezetője. Hozzátette: "Tudtuk, hogy a farkasok egyszer visszatérnek az államba és a jelek szerint ennek most jött el az ideje".
A kis csoportot, amelynek minden tagja fekete színű, Shasta-falkára keresztelték el a közelben fekvő Shasta-hegy után. A szakértők szerint a falka egyik felnőtt tagját már a múlt hónapban lefényképezték, ám akkor azt hitték, hogy az állat egyedül van.
A szürke farkasok, amelyeket egykor a kipusztulásig vadásztak az Egyesült Államok nyugati részén, a szövetségi kormány veszélyeztetett fajokról szóló törvényének oltalmát élvezik Kaliforniában, ahová fokozatosan megkezdték a visszatérést.
A szomszédos Oregonban 77 farkast számoltak össze 2014 végén.