Kétszáz méterről hajtott végre kötélugrást egy 80 éves nő

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 17. 22:58
Az Innsbruck közelében lévő Európa-hídról hajtott végre kötélugrást (bungee jumping) egy 80 éves bolgár nő.

A nő 192 méterről vetette magát a mélybe, ez volt a 39. ugrása - közölte Rupert Hirner szervező.

Először nem akarták engedélyezni az éltes asszony, Penka Baleva ugrását, ám ekkor a nő bemutatta a korábbi 38 ugrást dokumentáló iratokat, ráadásul orvosi igazolást is magával hozott.

"Olyan eufóriával ugrált utána, mint senki korábban. Kiabált, örömében ugrándozott és össze-vissza csókolta a segítőket" - mondta el Hirner.

"Először kicsit aggódtam, de aztán egyszerűen csak megcsináltam. Csodaszép volt, különösen ezzel a remek kilátással itt a természetben" - mondta az ugrás után Penka Baleva.

A nő azonban még így sem a legidősebb kötélugró. Az eddigi rekordot egy 92 éves férfi tartja.