eur:
393.86
usd:
365.08
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egy 50 éves olasz nő megszülheti halott férje gyerekét

Engedélyezték egy 50 éves olasz nőnek, hogy beültessék neki évekkel ezelőtt lefagyasztott petesejtjeit, noha férje, akinek hímivarsejtjeivel annak idején a petesejteket megtermékenyítették, már hosszú ideje halott.

Az ANSA olasz hírügynökség keddi jelentése szerint az erről szóló döntést évekig tartó jogi csatározás után hozta meg a bolognai bíróság, amely utasította a nőt kezelő klinikát, hogy azonnal ültesse be az 1996-ban mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriókat.

Az 50 éves nő annak idején már átesett beültetésen, de az embriók nem tapadtak meg. Férje halála után hiába akart újabb kísérletet tenni, a klinika megtagadta a beültetést, értelmezésük szerint ugyanis a törvény azt mondja, ahhoz mindkét szülőnek életben kell lennie.

A bíróság azonban nem így ítélte meg, indoklásul pedig azt hozta fel, hogy a szóban forgó törvény 2004-ben lépett hatályba, az embriókat viszont korábban fagyasztották le, így az asszony esetére nem vonatkozik a jogszabály.

Az erősen katolikus Olaszországban vannak érvényben Európa legszigorúbb törvényei a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozóan. Ezért egyre több gyermektelen pár költözik külföldre, hogy ott próbálkozzon, ahol kevésbé bonyolult a szabályozás.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×