eur:
393.73
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Három kiselefánt érkezik a veszprémi állatkertbe

Három elefántbika érkezik a veszprémi állatkertbe, az ormányosok hamarosan nekivágnak a több mint 1000 kilométeres útnak - mondta el az MTI-nek a veszprémi állatkert igazgatója hétfőn.

Török László hozzátette, hogy mindhárom elefánt Németországból érkezik, ketten Osnabrückből, egy állat pedig Hannoverből jön Veszprémbe. A szükséges orvosi vizsgálatokon már átestek az állatok, az utaztatás megszervezése nagy kihívás, hiszen speciális járművekkel, teherautóval, daruval indul útnak a több mint 1000 kilométeres távra az első két elefánt, akik a tervek szerint már a héten megérkeznek Veszprémbe, a harmadik pedig legkésőbb jövő tavasszal csatlakozik a csordához - mondta Török László.

Az ormányosokat állatorvos kíséri és bőséges takarmánnyal is el kell látni őket a több napos útra, mely során külön kihívást jelent az éjszakai szállás megszervezése - tette hozzá az igazgató.

A 180 centiméter magas, négyéves fiatal bikák féltestvérek, akik reményeink szerint jól érzik majd magukat a veszprémi állatkertben, hiszen ott is, mint a természetben, külön csapatot alkotva csordában élhetnek. A tervek szerint 2016-ban az állományt tovább bővítve egy tenyészcsapatot alakítanak ki a veszprémi vadasparkban - tette hozzá.

2014 tavaszán kezdődött meg a veszprémi állatkert fennállásának eddigi legjelentősebb fejlesztése, melynek legimpozánsabb eleme az elefánt park. Külső medencével és zöldszigetekkel tarkított, 5400 négyzetméter nagyságú külső kifutó és egy 1100 négyzetméter alapterületű, belső látogatói térrel rendelkező ház várja az új lakókat - összegezte az igazgató. A veszprémiek régi vágya válik valóra az új állatok érkezésével, hiszen a vadasparkban 2006 óta nincsen elefánt - idézte fel Török László.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×