Ölhet egy 9 hónapos gyermek?

InfoRádió / MTI
2014. április 13. 23:23
Hivatalos személy elleni gyilkossági kísérlettel vádoltak egy 9 hónapos kisfiút Pakisztánban, a bizarr eset miatt újabb bírálatok érték az ország igazságszolgáltatási rendszerét.

Az ország keleti részében fekvő Lahor város bírósága szombaton foglalkozott az üggyel, és felmentette a kisfiút.

A gyermek egy 30 fős csoport tagjaként szerepelt a vádlottak között, édesapjával együtt. A felnőttekhez hasonlóan előállították és ujjlenyomatot vettek tőle.

A csoport tagjait hatósági személy elleni erőszakkal vádolták.

A rendőröknek a januárban történt esetben azért kellett közbeavatkozniuk, mert az áramhálózatot illegálisan megcsapoló helyiek csoportja fenyegetően lépett fel az áramszolgáltató embereivel szemben, akik az illegális leágazás megszüntetésére érkeztek a helyszínre. Az áramlopás gyakorlata nem ritkaság Pakisztánban, és nem egyszer fordult már elő az is, hogy a tolvajok akár erőszakot alkalmazva álltak ellen a tevékenységüket felszámolni próbáló szakembereknek és az utóbbiakat segítő biztonsági alkalmazottaknak.

A kisfiú édesapja is benne volt a csoportban, és a gyermeket is a karjában tartotta a rendőrségi intézkedés idején.

Az eset igazolni látszik a pakisztáni igazságügyi rendszert és rendőrséget érő bírálatokat, amelyek szerint gyermekek sem mentesülhetnek a kétes eljárások alól. A vádlottak ügyvédje mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a felmentő ítélet is segít abban, hogy a jövőben hasonló esetek ne történhessenek meg.